2014. január 1., szerda

A kezdetek

Tehát pályáztunk. És októberben már minden bajunk volt, mert csúszott az értesítés, de egyik nap végül a szomszédtól megtudtam a nagy hírt. Ugyanis keresett a polgármester, csak nem voltam épp itthon. Először le sem esett, hogy mit akar tőlem a polgi, de Mara szomszéd felvilágosított: - pályáztatok valami földre, nem? 
- Ja, tényleg, igen, most hogy mondod, ezek szerint nyertem?-kérdeztem vissza. És igen, nyertem. Ezért jött a polgármester. Nagy bulit is ígértek, ünnepélyes átadást, de ez valahogy nem történt meg azóta sem, csak felesleges idegeskedést okozott, hogy nem tudok emiatt elmenni államvizsgázni. Mindenesetre az NFA jogi képviselete felhívott néhány héttel később, s azóta alá is írtuk a szerződést. Jövő októbertől átvehetjük hivatalosan is a földet. Addig még az előző bérlőé.

Kérdezgettem őket, holmi szaktanácsadásról, aláíráskor, hiszen nem mindennap kezd 30 hektár művelésébe az ember lánya, úgy hogy csomó szabályt be kell tartania, s beszámolnia, minden évben, hogy mit teljesített a vállaltakból, de kb mintha UFO lennék, úgy válaszolgattak.

Mert pl az egyik területünkön vannak fehér foltok a pályázati anyag térképén, meg bár egybefüggő darabnak látszik, mégis vannak helyrajzi szám "töredékek" benne, pár száz négyzetméterek, létező tulajdonosokkal, az ügyfélkapu alapján, amiről halvány lila felvilágosítást sem adtak, hiába kérdeztem, hogy hogy is van ez. Annyit mondtak csak, hogy adjam le a földhivatalnál egy hónapon belül a szerződés egy példányát. De hogy ott tudnak-e válaszolni ezek szerint fogas kérdéseimre, az már egy következő blogbejegyzés témája lesz.